Hazament, megint. Elötte még megigérte, hogy beszél tesómmal, és keres segítséget. Szerintem egy pszichológus, vagy csak egy beszélgetés az ö testvérével segitene. Hazaúton felhívjuk az egyik gyerekkel, mert neki már fél nap után nagyon hiányzik a nagyija. Szegénykém minden nyelvi képességét…

Ezután én csak arra vártam, hogy mikor jön vissza anyum hozzám. Biztos voltam benne, hogy hamar itt lesz velem megint. Végül majdnem két hónap telt el mire kieröszakoltam, hogy jöjjön. Aggódtam, hogy hogy van, hogy viseli a terhet amit rápakoltam.A telefonbeszélgetések mindig kicsúsztak a régi…

Aztán hazament. A virágaival, igéreteivel, azzal, hogy jön gyorsan megint hozzánk, hogy együtt küzdjünk tovább. Nagyon féltem, hogy mi lesz otthon, elmondja-e, mi lesz a folytatás. Amiben biztos vagyok, az az, hogy ez a "becsukomaszemem, ugycsinálokmintha, mitfognakszólni" mentalitás, most, itt,…

A következö napok egyszerre voltak szörnyüek és izgalmasak. Nagyon zavart, hogy nem tudtam hogyan is segithetnék anyukámnak feldolgozni azt amit hallott. Sirtunk néha, de nem volt nagy dráma a coming out után.......és igen, izgalmas volt. Jól esett hallani amikor azt mondta csalódott az apámban.…