Eltelt egy hét, egyrészt könnyebb, mert örülök, hogy anyukám tiszteletben tartja a kérésemet. Másrészt parázom: miért nem válaszolt a tesóm? Irtam neki, hogy ha történt vele is valami, tudja,hogy mellette állok és van segítség. Mit jelent a csönd? Hogy történt, hogy hülye vagyok, hogy haragszik rám?

Aztán megnézem a szemétpostámat és ott a válasz töle!!! Kérdezi mikor jöhet meglátogatni (3 éve nem járt errefelé, beszélni is csak ritkán, kb karácsonykor és szülinapokon sikerült, szóval nem az a napi, szoros kapcsolat). Két hét múlva jön is, baromi drága repjeggyel és csak 3 napra, de jön.

Végre tudtunk beszélüni. Elmeséli, hogy ö semmi rosszra nem emlékszik, vele nem történt ilyesmi, és nagyon megrázták a történtek. Segit nekem, mellettem áll, igazából. Elmondhatatlanul jó érzés. Miután hazament egy estét végigbögtem, hogy milyen hihetetlenül jó ember ö. Nagyon büszke vagyok rá, úgy érzem meg se érdemlem ezt az ajándékot.

Közben meg azon gondolkodom, hogy hogy lehet két embernek, akik ugyanabban a családban nöttek fel ennyire más a gyerekkora? Nem csak a szexuális zaklatásról beszélek, hanem a folyamatos terrorról, amit én kaptam. Ugy tünik ezek csak nekem jutottak....vagy csak túl érzékeny vagyok.